Újraolvasás vége.
Egyszer vizsgára kellett olvasni. Azóta ennek is lejjebb ment az ázsiója két ponttal, sajna… Elhiszem én, hogy korszakos jelentőségű mű, és százszor inkább ez, mint egynémely népszínművek, amelyeket most nem nevezek meg – de ha nem volnék magyar szakos, és nem tanultam volna meg szépen, mi fán terem a szimbolizmus meg a típusfigura, semmit nem tudnék vele kezdeni.
Így kezdeni éppen tudok, de szeretni nem.
Pedig olyan szépen sikerül kiválasztania azt a néhány szimbólumot (varjú, kút, diófa, tojás, szép színes kicsi madár). Se több, se kevesebb, csak amennyi kell. A történet is éppen olyan egyszerű – se több, se kevesebb, csak amennyi kell: összecsap a jó és a gonosz, aztán...* Az a néhány szín éppen a helyén van, a határnyitások, ki- és bejáratok – ajtók, ablakok, kútkáva, elmozduló fal – helye szépen kiszámítva, a szimmetriák működnek, a nyelv meg sziporkázik, hát mi a baj?
Például az, ahogyan magától értetődő módon kapcsolja a jót a fiatalsághoz, a gonoszt az öregséghez.** A szerelem elmozdítja ám a falat, de a világot nem fordítja fel, még arra se képes, hogy a több ezer éves szerepköröket átpofozza egy kicsit. Pedig a legfiatalabb mondja ki azt is, hogy mindenki megvénül egyszer.
Vagy az, hogy a humornak mindig éle van, és mindig a kiszolgáltatottak ellen irányul. Én meg az olyan humoron nem tudok nevetni. Még ha akad is abban a „kiszolgáltatottban” bőven rosszindulat. Mert arra gondolok, hogy akivel harminc éve így beszélnek, az talán nem egymaga tehet a rosszindulatáról. Minden megszólalás játék, de a játéknak mindig tétje van, a tét mindig a szándékos fájdalomokozás – és azt senki nem képes felnőtt módjára fogadni, mindjárt agresszióval reagál. Harminc év után is. Ismerek én ilyen embert, de el is kerülöm messzire. Nemhogy még félóráig hallgassam.
Szóval lement a darab pontszáma a részemről kilencről hétre, és még ment volna lejjebb is, ha a szimbólumok nem volnának csakugyan olyan szépek. Mert csöndesen megjegyzem, hogy a darab harmadáig igazán azt se tudtam, miről is szól tulajdonképpen az egész, és ha a szimbólumrendszer nem irányította volna a figyelmemet, talán később se jöttem volna rá. Mindenesetre nem igazán fogom fel, miért kellett pont ezt feladni a gyerekeknek az olvasóversenyre. Ha már XX. századi erdélyi drámát akartak, százszor többre mentek volna Sütő Andrással. Mindjárt el is bujdoklok Sütő-drámát olvasni.
Pozitívum, hogy ingyen olvasható, fenn van az egész a MEK-en.
* SPOILER ...győz a szerelem, bár keményen megfizeti az árát.
** Azt már meg se említem, hogy a harminchat éves, az már öreg. Más korszak, más vidék, korábban értek az emberek – de azért ez szerintem akkor is túlzás.
Ezt 2018. október 22-én írtam.
Pontszám: 10/7
Kiadási adatok: Kazinczy, Bp., 1934. 96 oldal