Tetszik is, nem is.
A néprajzi-kultúrtörténeti háttér mindenképpen érdekes, még egy kis madagaszkári mitológia is belefér. Igen-igen különleges az a sziget, egyedi flórájával/faunájával, homályba vesző történelmével.
A meséiben is sok az egyedi vonás, de legalább annyi az ismert is. Az utószó is csak találgatni tudja, kik és mikor vihették oda a számunkra ismert mesekincs darabjait (azért nem volt üres az óceán pár száz évvel ezelőtt sem), hogy kialakuljanak a mesék helyi változatai. Nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben ez a legrokonszenvesebb változat. De sokszor jót tesz nekik az egzotikus környezet. A halált követő feltámadás különösen gyakori motívum, vagy az állat és az ember alakjának összeolvadása, vagy a ravaszság felülkerekedése a butasággal párosuló erőn. A legjobban a Lúd Asszonyság tetszett (Rapunzel, csavaros végkifejlettel) és a Zatovo, akit nem Zanahari teremtett (teremtő és demiurgosz vetélkedésnek nevezett együttműködése).
Van ebben mindenféle népmese, kalandos, szerelmes, szörnylegyőzős, tricksteres, csak egy nincs: gyereknek való. Tessék odafigyelni: a hátuljára nem véletlenül nyomtatták rá, hogy „felnőtteknek”.
Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.
Ezt 2018. augusztus 28-án írtam.
Pontszám: 10/9
Kiadási adatok: Európa, Budapest, 1960. 160 oldal, Philipp Berta fordítása