Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Madarat tolláról (Arvi Järventaus: Kereszt és varázsdob)

2020. február 20. - Timár_Krisztina

kereszt.jpg„...embert barátjáról” – fogtam hozzá ennek a könyvnek az olvasásához, mivel a szerzőről összesen egy dolgot tudtam: hogy a mi Kodolányi Jánosunknak jó barátja volt (a regényt is Kodolányi fordította), aki pedig a Julianus baráttal, a Boldog Margittal és társaikkal sok kellemes élményt szerzett nekem tinédzser koromban.

Ez a könyv sem esett rosszul, sőt! Bár messze nem a Kodolányi szintje. Ha átfogó véleményt kell mondani róla, hát egész végig az járt a fejemben: „ez mekkorát szólhatott volna!” A nyolc pontból legalább öt azoknak az óriási ötleteknek szólt, amelyekkel legalább tízoldalanként találkozni lehet. Sajnos a megvalósítás már elmaradt a várhatótól. Pedig...

– Tudod-e, – mondta a másik s elröppentette a követ a víz színén – engem háromszor kereszteltek!… Először a pap keresztelt, nem tudom, mire… anyám biztosan emlékszik… De tudod, mit? A jabmekek [a holtak lelkei] nem hagytak békét, hanem hetekig kiabáltattak. Csak a fejem mögé néztem a ringóban s éjjel-nappal kiabáltam… Akkor a keresztanyám Niilának keresztelt s ez már használt… Nem kiabáltam többet olyan nagyon, de azért nem nyughattam egészen. Akkor keresztelt meg a keresztanyám másodszor s azt mondta: „Légy ezután Sorve”… És akkor abbahagytam… éppen akkor! Nézd csak, nagyapám apja Sorvio volt… hát ő sikítoztatott engem. És azóta Sorve vagyok.

Eleve mekkora lehetőség már, ha az embernek éppen egy olyan történelmi alak akad a keze ügyébe, mint Olaus Sirma, ez a XVII. századi lappföldi pap. Sirma maga is lapp származásúként elvégezte a teológiát, majd visszatért a szülőföldjére, azzal a halálosan komolyan gondolt eszmével, hogy keresztény hitre térítse a földijeit, és embert próbáló körülmények között végezte a hivatalát, ráadásul még egyházi munkákat is fordított lappra, miközben behatóan foglalkozott még a pálinkaivással is, sőt kereskedni se röstellt vele. A róla szóló feljegyzések többet szidják, mint dicsérik. Nagydarab, hangos, lobbanékony, fanatikus, részeges, felelőtlen, mégis rendkívül vonzó figura, még azt se felejti el megemlíteni az elbeszélő, hogy igen szép férfi, nem véletlenül bírja mellette a sarkköri kiképzést a törékeny, félénk kis finn felesége. Egyszerre rokon- és ellenszenves, főszereplőnek kitűnő. És történelmi alak! A sárga irigység megesz. 

Egy ilyen főszereplőnek persze méltó ellenfél kell. Abban sincs hiba. Itt ez a Paulus-Juoni nevű szép ifjú lapp táltos, aki már ötéves korában révülni tudott, pont olyan otthonosan mozog a túlvilági lelkek között, mint a földi kunyhókban meg a lápon, profi varázsló, gyöngéd (plátói) szerelmes, és olyan karizmája van, hogy csapatostul gyűlnek a titkos szertartásaira a lappok. Ajjaj, kicsit még nekem is túlságosan romantikusan tökéletes, de ez olvasás közben nem zavart. Azért arra nagyon vigyáz Järventaus, hogy ne váljon élettelen sablonfigurává a nagy ellenfél. Nagyon.

És akkor ennek a kitűnő kettősnek ott az az éppoly kitűnő háttér, amelytől különösen a regény vége felé oldalanként döbbentem, hogy ezt egy pap-író írta le. Egy evangélikus lelkésztől sok mindent vártam volna, de azt nem, hogy a pogány hitvilágot mindvégig a saját keresztény hitével egy szinten ábrázolja. A kalapomat nagyon mélyen megemelem. Az elbeszélő soha, egy árva mondat erejéig se ítélkezik az ősi vallás hívei fölött. Figyeltem. Szigorúan ítéletmentesen ábrázolja a papot is, a varázslót is, kit-kit a saját nézőpontjából. Gyönyörű.

A bíró intésére a szolgabíró kiásta a zsákból a csodálatosnak látszó holmit s a bíró elé az asztalra tette. Kerekfenekű, nyírhéjból készült dob volt. Feneke vékony, feszes rénbőrből készült s erre égerfaszínű ábrákat festettek. Rajta volt Lappföld régi isteneinek és szellemeinek képe, volt Nap, Hold és Hajnalcsillag, egy lapp kunyhó a füstnyílásaival, mindenféle cölöpkamra s egy állat. A feneket egy keresztvonal két részre osztotta. Az egyik részen szolgáival Tiermes-öreg, az öreg Isten, az életadó s az emberek oltalmazója. Mellette Suurjunkari, Tiermes hatalmas szolgája, kapával a kezében. Az ő hatalma alá tartoztak az erdei állatok: medvék, farkasok, rókák és hiúzok. Oldalán szolga áll ugyanúgy, mint az előbbi. E fölött a két hatalmas uralkodó fölött madarak röpködtek, révületbe esett táltosok madárrá változott lelkei. A dob felső részére csillag volt festve. Suurjunkari feje fölött pedig széles félhold sütött. A keresztvonal alatt Krisztus, meg egy tanítványa volt látható. Az alsó részt középen sötétvörös Nap sütötte s az alá, a dob peremének hosszában rénszarvas, farkas, tó, róka és mókus sorakozott.

Sőt, nemhogy a saját hitével – a racionálisan felfogható világgal egy szinten ábrázolja az ősi hiedelemvilágot! Itt éppen annyi joga van létezni a rokkának, a karámnak, az északi fénynek meg a templomtornyon a keresztnek, mint a rénszarvas nélkül suhanó szánnak vagy a harangtornyot ellepő árnyszerű manóknak.

– (…) Ruokeroban voltam egy téli este, rénszarvasokat kerestem. Az éjszakát az erdőszélen, a hegy lábánál töltöttem, sok fa került ottan. Tüzet raktam s lefeküdtem a tűz mellé, amikor a hegy alatt valami szánt hallottam… Kongott a kolomp, csörömpölt a szán, ahogy a hajtó lefelé hajszolta a lejtőn csakúgy süvöltött. Csodálkoztam, ki az a veszett, aki olyan sebesen mer hajtani… hozzá olyan helyen… Fölkeltem, hogy lássam. A hegy egészen előttem emelkedett. Akkor látom, miféle szán siklik lefelé a lejtőn… Egy férfi ül a szánon, fejében piros, négycsücskű sapka… a kolomp szól… De rént nem látok… nem én, akárhogy nézem… A hajtó a tűzhelyemhez közeledik… egészen mellettem hajt, alig öt ölnyire a fejemtől… És megismertem Staalo-Oulát. Menetközben bólintott a fejével… és eltűnt a völgyben… Sokáig láttam a fák között… A rénkolomp szólt, de rénszarvas nem volt… Azon az estén három nyelven hadartam a Miatyánkot: finnül, lappul, meg ruijai nyelven… És jó, hogy megtehettem, mert másként elvitt volna a fene…

Erről az idézetről írtam is külön, itt.

Valahol a regény fele környékén Järventaus konkrétan majdnem feltalálta a mágikus realizmust, negyven évvel a mágikus realizmus feltalálása előtt. Úgy szurkoltam, hogy sikerüljön neki, de hát ez túl szép lett volna. Az viszont bűbájos, ahogy a keresztény hitre tért lappok is visszacsempészik az életükbe babona formájában a régi szokásokat. Vagy ahogy varázsigének tekintik az istentisztelet kezdő mondatát.

Észrevéve a reáirányuló tekintetek célzását, Olaus úr szeme megvillant. Pillantása rideg lett, arca megkeményedett, keze erősebben nyomta a szószék párkányát. Világos, hogy megint ellenséggel állt szemben, ezért jeges hidegség borult a szívére.
– Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.
Majdnem haragosan mondta ezeket a szavakat.
A lappok pislogtak. Megint itt volt az a titokzatosan hangzó varázsige. De már régtől fogva ismerték. Mindíg [sic!] ezt mondta a pap prédikációja kezdetén. Mint valami óvó igézést az ártó szemek ellen.

Ráadásul még csak nem is a katolikus egyházról van szó, amely valóban sok-sok hagyományt vett át a korábbi vallások eszközkészletéből – hanem az evangélikusról, amely éppen ezektől a hagyományoktól próbált megszabadulni, főleg a XVII. században! És akkor a lelkész nekiáll zsoltárénekléssel gyógyítani?! Hát még meg is hatódtam. Ennek a Järventausnak bármelyik prédikációjára én is szívesen elmentem volna. Még Lappföldre is. Mert az ottani hagyományokat első kézből szerezte: hat évig dolgozott Lappföldön, akkor találta meg a Sirmáról szóló feljegyzéseket is. Sok-sok kitűnő ötlet, érdekes figurák, izgalmas néphagyományok, mi kell még?

Stílus meg írástudás, az kellett volna még. Mivel amikor Kodolányi ezt a regényt fordította, már rég túl volt a Julianus baráton, A vas fiain, a Boldog Margiton – ezért nem feltételezhettem mást, csak azt, hogy a regény stílusának nehézkességei, a szóhasználat hibái, a sokszor túl patetikus, túlságosan átfűtött, máskor indokolatlanul csak úgy odavetett mondatok bizony az eredetinek a fogyatékosságait tükrözik. Pedig különben nem volna rossz, ilyeneket tud:

Csikorgó fagy volt, a csillagok éles fénnyel sugárzottak. Ragyogó kéken világoltak, pirosan csillogtak egymásra. A Tejút fényes öve fényesen és tisztán haladt a magasban a világűrön át. Az északi égbolton, egyre változtatva alakját, északifény égett. Sugarai szökdösve, táncolva játszottak a világűrben. Egyszerre határozatlan ködronggyá foszlottak, mintha el akarnának tünni… De a következő pillanatban megint egyesültek, reszkettek, fölragyogtak s hosszan futottak az égboltozat mentén, tűzokádó kígyók módjára hosszú, tekergő nyelveket löktek az ég egyik irányában s a szívárvány [sic!] reszketésében lobogtak. A templom, meg a polgárok raktárai világos körvonalakkal sorjáztak elő az est sötétjéből aszerint, ahogy az északifény lángja meggyulladt, vagy kialudt.

A szereplők közötti kapcsolatokból is mennyi mindent ki lehetett volna hozni még!!! Kaarinával igen csúnyán bánik a regény, egysíkú papírfigura marad, pedig a lehetőség adott volt, hogy életre keljen! Egyébként is: a kitűnően megrajzolt mellékszereplők annak rendje-módja szerint elsikkadnak, ezt nem lett volna szabad.

A Kereszt és varázsdob Järventaus első regénye volt, 1916-ból. „Sokat akar a szarka”-szindróma. Ha ehhez a témához tíz évvel később, jóval több regényírói tapasztalattal nyúlt volna hozzá, irtó nagy klasszikust alkotott volna. Így sajnos egy félig megvalósult ígéretet alkotott.

Amelyet mindazonáltal érdemes olvasni. Örülök, hogy megvettem, nem sajnálom a kiadott pénzt, és biztosan elő fogom még venni más könyveit is.

Főleg, hogy a büdös életben nem gondoltam volna, hogy létezik ember, aki szerethetőnek tud ábrázolni egy olyan vidéket, ahol télen negyven napig van éjszaka, nyáron meg nappal…

Ezt 2015. április 14-én írtam. 

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Turul, Bp., 1943. 244 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3915483506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása